Település:
Bács-Kiskun megye, Baja


Németh János Baja képviselője


Második helyen zárta a tizedik vágtáját Németh János: Baja képviselője Melisseus Madocsa Mázli nevű hét éves lovával a tavalyi teljesítményt megjavítva jutott a döntőbe

Ezüstérmes lett Németh János a Nemzeti Vágtán.

 

Második helyen zárta a tizedik vágtáját Németh János: Baja képviselője Melisseus Madocsa Mázli nevű hét éves lovával a tavalyi teljesítményt megjavítva jutott a döntőbe, ahol szép versenyzéssel vezetett is az első két körben (futamidő: 105,52).

 

Németh János a második helyen Fotó: MTI

 

A harmadik körnél a tavalyi nyertes Nagy Arnold (Temerin lovasa) és Fantázia tört az élre, és elsőnek galoppozott be a célba (futamidő: 104,97), megvédve ezzel a címet. Mint elhangzott: a verseny történetében először fordult elő, hogy két egymást követő évben is ugyanaz a lovas nyert, ráadásul határon túlról.
Az október 20-id döntőbe egyébként a megelőző középfutamokból Kecskemét (Vámos Mercédesz és Déva Jutka Móni), Kaposvár (Somogyi József és Ferando Délceg) és Zirc (Fodor Melinda és Marina) jutott be, a két legnagyobb esélyesnek azonban Baja és Temerin lovasát tartották. Az idei Nemzetközi Vágta döntőjét az Egyesült Királyság lovasa, Liana Nicholas nyerte O'Bajan hátán.
Németh Jánost a döntősöknek járó oklevelek és ajándékok átadása előtt értük el telefonon. Mint elmondta: jól érzik magukat, mivel a vágtán való részvételtől kevesebbet vártak (előzetes interjúnkban elmondta: a középdöntőbe jutás a cél), ehhez képest jóval szebb eredményt értek el. Felháborítónak tartotta ugyanakkor a nyertes Nagy Arnold nyilatkozatát, amelyben azzal vádolja, hogy beszorította volna őt és a lovát. - Sportszerűen versenyeztünk, beszorításról szó sem volt, épp ő galoppozott bele a lovamba. Visszautasítom ezt az állítás! - fogalmazott Baja lovasa.- írta a város honlapja.
 
 
 Forrás: sugopart.hu

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »